Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A NEVELÉSI ÉS TÁRSADALMI TAGOZAT CÉLJAI ÉS MUNKÁJA

2010.03.16
 

 

 

Tájékoztató

 

 
A Magyarok Szövetsége Nevelési- Oktatási Tagozata közel másfél éves tevékenysége során elkészítette a Nemzeti Érdek Program, neveléssel kapcsolatos részanyagát. A munka során felhasználtuk az MSZ területi szervezeteinek, szakmai tagozatainak észrevételeit, a rendezvényeken, személyes beszélgetéseken elhangzott véleményeket, a szakmai és civil szervezetek, iskolák, egyetemek képviselőinek, a tanárok, szülők, gazdasági szakemberek javaslatait.
A széleskörű előkészítő és felmérő munka eredményeként mondhatjuk, hogy a magyar társadalomnak a nevelés-oktatás kérdéséről alkotott összefoglaló dokumentumát jelenti a 43 oldalas dolgozat. A program a nevelési-oktatási alapelveken, a cselekvési irányelveken túl rövid helyzetelemzést tartalmaz, a nevelési kérdések megfogalmazása után az iskolarendszer felépítésére tesz javaslatot és megfogalmazza az egyes intézmény-típusokra vonatkozó elvárásokat. Külön foglalkozik a felnőttképzés kérdésével, a szabad művelődés megteremtésének igényével.
A dokumentum bevezető gondolatait, az oktatási alapelveket, a cselekvési irányelveket és a részletes anyagból néhány kiemelést a honlapon bemutatunk, és remélhetően rövidesen az újságunkban is olvasható lesz. A részletes programot természetesen az érdeklődők, illetve az oktatási intézmények rendelkezésére bocsátjuk.
Kérjük, hogy az msz.oktatas@gmail.com e-mail címen keressék a kapcsolatot a Nevelési-Oktatási Tagozat képviselőivel, és jelezzék a teljes anyag iránti igényt. Az elkészült anyagot e-mailben megküldjük a megadott címre. Szeretettel várunk közénk minden magyar állampolgárt, és a határon túli magyarság tagjait, bárhol is élnek a világban.
 
            Budapest, 2010. május
 
                                                                                                                                                         Magyarok Szövetsége
                                                                             Nevelési-Oktatási Tagozat

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.